2011.10.19.
13:01

Írta: Borgőz

„Akiknek találkozniuk kell, találkoznak.” – Szepsy Istvánnál jártam

Na most vagyok igazán bajban… Mert Szepsy Istvánról posztot írni nagyon nehéz. Úgy értem: nekem. Nehéz, mert amit nála, tőle, általa kaptam, talán már örökre elkísér. Ez pedig mindig különös „teher”. Lemérhető ez azon is, hogy már sokszor nekiveselkedtem a poszt megírásának. Nem ment, bevallom. Fájl kinyit... Ujjaim a billentyűkön, de csak meredten néztem ki az ablakon, miközben rengeteg gondolat cikázott a fejemben. Fájl bezár. Ennek még érnie kell. Ez az egész még csak forr(ong) bennem, mocorog, mint szüret után a must a hordókban. Nem gondoltam, hogy tényleg meg kell várnom a szüret időszakát, hogy befejeződjön bennem az a folyamat, ami ott, Mádon, hónapokkal ezelőtt elkezdődött. 
 
Szepsy István a Szent Tamás dűlőben
 
Mert azon a cseresznyeérlelő, kicsattanó tavaszon kicsit talán átértékelődött bennem minden. Ott, az Úrágya dűlőben. Meg a Szent Tamásban. Meg Szepsy István pincéjében, vagy éppen a Mádi Udvarházban. Na tessék, ez is nehéz… Hogy a róla írt mondatok ne tűnjenek közhelyesnek, vagy éppen szentimentálisnak, netán mézes-mázasnak. De bármilyennek is tűnnek, egy biztos, a filozófus Henri-Frédéric Amiel nem tévedett, amikor azt mondta: „Minden táj egy-egy lelkiállapot.” Mert valamit mindig viszünk az adott helyre magunkkal, valamit, amit talán éppen ott ismerünk fel, amivel talán éppen ott és akkor kell végképp megküzdenünk, vagy amit éppen ott kell szabadon engednünk. És az ilyen felismerések, küzdelmek, vagy éppen szabadon engedések soha nem könnyű dolgok… Velem is valami ilyesmi történt. Úgy vésődött be tehát Szepsy István néhány mondata a fejemben lévő idézőjelek közé azon a korán jött nyáron, hogy soha nem törölhetők onnan.  
 
Szent Tamás dűlő - Magasra tör

Megérkezésem előtt szándékosan nem készültem fel Szepsy Istvánból. Nem olvastam el egyetlen róla írt cikket, vele készült interjút, borairól írt elemzést, hektárszámokkal dobálózó birtokbemutatást sem, és a korábbiakat is igyekeztem a memóriámból száműzni. Egyvalami befolyásolt mégis, de az kitörölhetetlenül, Lenkey Géza borász szavai, ahogy ő beszélt mindig is „Szepsy István bátyámról”, és kettejük viszonyáról. Semmi mást nem engedtem be, hiszen szerettem volna őt úgy, és akkor megismerni, ahogy és amikor erre személyesen lehetőségem nyílt végre. Csak rá figyelve. Egyszerűen csak azáltal, hogy beszél. De nem csak önmagában-önmagáról, hanem a borain keresztül is. Egy gyors, Tokajban elköltött reggeli után tehát Mád felé indulunk. 

Kőmustrán a Borgőz "stábja" Szepsy Istvánnal - Fotó: www.tokaj.hu
 
Megérkezve a birtokra, a kapuban Szepsy István vár minket. A porta szerényen simul a mádi utcaképbe, semmi feltűnés, semmi hivalkodás. Az udvarban gyerekjátékok a fűben, kicsi, gondozott virágágyások, és Szepsy István éppen aznapi munkára készülődő gyermekei, családtagjai. Mindenki tudja a birtokon a dolgát, érezhető a család összetartása. Még messze van dél, de a nap már úgy tűz, hogy menten árnyékot keresünk. Egyedül Szepsy István áll a napon feltűrt ingujjban, mindig mosolygó szemsarka csak picit húzódik összébb a hunyorgástól. A talajról mesél és a dűlőkben található kőzetekről, kvarcokról, különböző ásványokról. Vagyis a szőlő, illetve a borok lelkéről. Nézegetjük az ezernyi formát és színt a tornácon lévő kőzetgyűjteményben. Ez itt valaha fatörzs volt, ez meg egy agyagpipa, amit a szőlősorok művelésekor találtak. De a világ legtermészetesebb módján fekszik itt féldrágakő is, no meg a híres zeolit. Tokaj legfontosabb ásványa, melynek rendkívüli értéke, hogy üregeiben vizet raktároz, de képes gázokat, ionokat felvenni és leadni, tehát esszenciális elemeket közvetít a növényi gyökérzet és környezete között. Akár hiánybetegségeket is megszüntethet, vagyis gyógyító hatású.
 
Úrágya dűlő
 
Aztán Szepsy István a szőlőről beszél: - Valaki vagy érzi, vagy nem. A szőlőnek vannak olyan rétegei, amelyeket nem lehet racionálisan megmagyarázni. Érezni kell! Azonnal dűlőjárásra indulunk. Hogy akkor érezzük… Egy pillanatig sem hiszem, hogy nem fogok semmit érezni. Tudom, hogy fogok, tudom, hogy sok mindent, és tudom, hogy olyan intenzív lesz az élmény, ami ritkaság számba megy. Hogy honnan tudom? Na azt nem tudom. Csak érzem. Autókba szállunk, mi közvetlenül a volán mögött ülő Szepsy István mögé telepedünk. Zötykölődünk a kisbusszal, először fel, az Úrágya dűlőbe. Kint kavarog az esőtáncot járó hatalmas porfelhő. Bent nincs levegő, meleg van. Utastársaim próbálják kinyitni a hátsó ablakot. Nem lehet. Persze, hiszen a kisbuszt nem is „városnézésre”, hanem a dűlőkbe felkapaszkodásra használják. Szepsy István csak mosolyog, huncutul néz a visszapillantó tükörbe, látszik szemében a rutin, hogy nem mi vagyunk az első, dűlőjárásra viszonylag csak lassan ráhangolódó csapat, de tudja, hogy hamarosan úgyis lecsendesedünk… 
 
Az Úrágyából kitermelt kövek
 
Az Úrágyában állunk meg először. Lenyűgöz a látvány. Balra egy több száz éve folyton növekvő, hatalmas kőrakásból álló fal kígyózik, kizárólag azokból a kövekből, amelyeket az Úrágya dűlőből termeltek ki a szőlőművelések során. Árnyékában cseresznyefa, alatta kis asztallal és padokkal. Jobbra a völgybe kecsesen lefutó szőlősorok. Csak néhány pillanatig nem figyelek, és Szepsy István már fel is szaladt a kőrakás tetejére. Lentről nézem ég felé emelt két kezét és mosolygó arcát. Hát itt volnánk… Nekem a látvány hatására Weöres jut eszembe („alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"), meg még annyi minden, hogy nem is tudom Szepsy István minden szavát követni. De igazából most ez sem zavar valahogy, tudom, hogy aminek el kell hozzám érnie, az elér. Aminek meg nem most kellett, az majd egyszer úgyis… „Ha valaki abban nem hisz, ami adatott neki, az másban sem fog.” – mondja éppen Szepsy István. Igen, ezt már sokszor hallottam, vagyis hogy hiába toronyóra aranylánccal, ha valaki nem tud abban létezni és annak örülni, ami van, akkor sehogyan sem. De valahogy eddig Szepsy István szájából tűnt hitelesnek mindez, mert Szepsy István nem fél. Nem fél, „csak” hisz, tervei vannak, és teszi is a dolgát napról napra. Hitének – na meg tetteinek – bizonyítéka a birtok. Meg az arcáról letörölhetetlen, örök mosoly. 
 
"... benned a létra... "
Átautózunk a Szent Tamás dűlőbe is. A hátsó ablakot már nem piszkáljuk, kicsit el is csendesedünk. A dűlő jó része bakművelésű. Hihetetlen látvány lentről felfelé nézve, ahogy az egyesével álló karók az elúszó hatalmas felhők hasát cirógatják. Lefelé tekintve a völgyben lévő kis tóhoz futnak a sorok, mintha csak inni szaladnának le néhány pillanatra. Az egész dűlő él, lüktet, halkan pattannak a rügyek és kúsznak az indák, így talán az sem véletlen, hogy Szepsy István ide ül ki időnként gondolkodni, vagy „csak úgy” lenni, létezni. Most már nem nagyon beszélünk, mindenki a tájat kémleli, vagy éppen a szőlősorok közé vonul el csendes magányba sétálgatni. Miután pirosas-barnás színekkel mindegyikünk arcát megjelöli a nap, és a szomjúságunkat is előcsalogatja, visszaautózunk a mádi pincéhez. 
 
Szent Tamás dűlő
Jól esik a pince hűvösében a 2009-es hordóminták kóstolgatása. Az Úrágya Furmint friss gyümölcsök kavalkádja, mellette halkan koccannak a kövek, izgalmas a só és a pici maradékcukor játéka. A Szepsy Furmint ízben gazdagabb, testes, több rétegű. Élettel teli, lédús gyümölcsök, majd a lecsengésben ásványos-fémes-sós vonulatok. Az Urbán Furmint köves és animális, némi növényi jeggyel, krémes és telt testtel. Kortyolása közben finom szemcséjű tengeri só jut eszembe. Szépen felépített bor, utóíze hosszan elnyúlik, hiányérzetet csak azért okoz, mert kiürült a poharam. 
 
A Szepsy pincében
 
A pincében ért további kóstolási élményekből a poszt végére kötöttem egy csokrot, és búcsúzóul ráakasztottam a becsukott ajtó kilincsére. Ott olvasható. Itt a folytatásban pedig néhány – a pincében elhangzott – gondolat Szepsy Istvántól. Mert hogy sok mindenről szó esett, nem csak szőlőről és borról. Ölyvek, fürjek, fácánok, fenyőrigók, nyulak, seregélyek, sólymok, zöldségkertek, gyümölcsösök kerülnek szóba, meg Szepsy István vágya, hogy szeretne újra marhákat látni legelészni a hegyaljai tájban, miközben a területek szépen megművelve sorakoznak egymás mellett. Az aszúk kóstolásához érkezve pedig megtudjuk, hogy ha igazán érteni akarjuk az aszút, aszúszemeket kell enni, mert ami azokban a szemekben van, azt a bor már nem teljesen adja vissza. „Veszünk egy marékkal, és ha nem fér be a szánkba, akkor is benyomjuk.” - ad az aszúszem evéshez vidám útmutatást Szepsy István. Aztán a harmóniáról, a letisztultságról beszélgetünk. Egyszerű megfogalmazni, mit jelentenek ezek a szavak. Csak a völgyre kell gondolni kint, a Szent Tamásban, ahol délelőtt jártunk, ahol a nagy felhők hasát csiklandozták a szőlőkarók, és ahol a kis tóhoz futottak le a szőlősorok. Természet és ember valódi találkozása. Ritka pillanatok. „Akiknek találkozni kell, találkoznak. – mondja Szepsy István. - Legyen az ember, vagy szőlő, vagy bármi. Ha pedig el kell válni, akkor el kell válni… De békében.” 
 
Glasszírozott kacsazúza hónapos retekkel, görög joghurttal
 
Aztán ebédelni indulunk. Átsétálunk pár házzal odébb, a mádi Udvarházba. Hatalmas asztalt ülünk körbe, akár egy nagy család. Az asztalfőn Szepsy István. Érkeznek a borok, ezúttal már ételek társaságában. És érkeznek az újabb gondolatok is… 2009-es Birtok Furmint a pohárban. A tányéron Glasszírozott kacsazúza hónapos retekkel, görög joghurttal. Igazán felfrissít a citromos görög joghurt a Furmint citrusaival együtt. Közben Szepsy István a borversenyekről beszél. Hogy igazából nem is szabadna csak úgy versenyeztetni a borokat. Hanem meg kell inni azokból a borokból egy kartonnal, lehetőleg különböző időpontokban és helyzetekben. Mert bizony más a bor, ha eszünk hozzá (az sem mindegy, hogy mit), de más arcát mutatja a bor, ha gyorsan kiköpjük, és más arcát, ha sokáig ízlelgetjük. Mint ahogy az sem mindegy, hol, hogyan, kivel (kikkel) és milyen hangulatban kortyoljuk az adott bort. Pillanatnyi impressziókra tehát kár adni… „Inni kell a bort, nem csak kóstolni, tesztelni.” – mondja. 
 
Palócleves másképpen
 
2008-as Király Hárslevelű kerül a poharunkba, mellé pedig érkezik a „leves a levesben”, azaz Palócleves másképpen. Vagyis burgonyakrémlevesre kanalazva a gulyásleves. A leves krémességéhez csodás a bor krémessége, a leves „savanykájához” pedig a bor savai. Közben arról érdeklődünk, várható-e vörösborszőlő telepítés a közeljövőben? Szepsy István csak sejtelmesen mosolyog. „Az ember persze mindig vágyik valamire. Leginkább valami olyasmire, amit még csak meg sem tud fogalmazni... De nem kaphat meg mindent.” 
 
Fogas spárgás rizottóval
 
Aztán 2008-as Urbán Furmint érkezik. Ez a bor nem kerül belföldi forgalomba, az udvarház vásárolja meg az egészet. Hozzá Tiszai fogas spárgás rizottóval, vargányás vajjal meglocsolva. A rizottóról ódákat lehetne zengeni, olyan finom, és ami a legfontosabb, csodás állagú. A bor sói és citrusai szépen harmonizálnak az étellel. „A hit az életben mindenre ki kell, hogy terjedjen.” – mondja Szepsy István, majd arról beszél, hogy nem arra törekednek, hogy azt kommunikálják, ők a legjobbak, hanem, hogy harmóniát teremtsenek. Elsősorban magukban.
 
Sajttorta
 
A végére 2008-as édes Szamorodni érkezik, Sajttorta kíséretében. Birs és virágok a borban, leheletnyi vaníliával. A sajttortához kínált habcsók még meleg és porhanyós. Közben nézem Szepsy Istvánt. Maga a megtestesült nyugalom. Valamiért arra gondolok, hogy innen nézve mennyire értelmetlenek hétköznapi kötözködéseink, játszmáink, örökös csatáink, és hogy le kellene végre törölnünk az időnként arcunkra rögzülő haragot, fáradtságot és fásultságot. Élni kellene, és minden vállalásunkba teljes hittel belevetni magunkat. A fák árnya a teraszon egyre hosszabb. Minket pedig Áts Karcsi vár a „szomszédban”. Úgyhogy – bár nehéz a búcsú - lassan tovább indulunk. Én is átadom hát a kóstolási élményekből kötött kis csokromat. A Royal Tokajihoz gördülünk tovább…          
  
    
…folytatása következik…
 
 
Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!
 
  
Szeretettel az olvasóknak – 
Kóstolási jegyzet(féleség)ek és még néhány pillanat képekben:

Szepsy Király Hárslevelű 2008
Illatban hízelegnek a hársmézes, köves jegyek. Ízben citrusok és édeskés ízek, a savak mellette picit karcosabbak, de a borba komponált maradék cukor mindenféle probléma nélkül átsegít ezen a „nehézségen”.

Szepsy Király Hárslevelű 2007
Illata érettebb, teltebb, benne befőtt, mazsola és méz. A korty lustán krémes, a kövek és ásványok szépen csiszoltak, magas alkohol, kicsit lágyabb savak, de a vége kerek és rendkívül összetett. Nem megszokott, behízelgő, „nőies” Hárslevelű, inkább asztalra csap, és markánsan a talaj jegyeit közvetíti.   

Szepsy Szent Tamás Furmint 2007
Erdőbényei újhordóban cseperedett tétel. Elsőként a Szent Tamás dűlő ásványai „támadnak”, majd pirított kenyérhéj és lédús, érett körte jelentkezik. Szájban gyönyörűre kerekedik, feszes, szép felépítésű. Harmonikus és letisztult. Akár a Szent Tamás dűlő.


Szepsy Szent Tamás Furmint 2006
Tűzkő, érett gyümölcsösség, likőrös illatok. Meleg évjárat termése, emiatt rendkívül összetett, rétegezett bor.

 
Szepsy Cuvée 2007
30% Furmint, 40% Hárslevelű, 30% Sárgamuskotály. Fajta- és dűlőházasítás, mely 2007-ben született meg utoljára Szepsy Cuvée néven. Szamorodni metódussal készült bor, 142 grammos cukortartalommal. Illatban birs és aszalt gyümölcsök, szájban krémes, selymes. Lecsengése, utóíze hihetetlenül hosszú, benne fel-felbukkan a füge, a datolya, a sárgabaracklekvár. „Hé, a poharamba köpjed!” – kiált fel a velünk kóstoló Bessenyei Péter műrepülő pilóta, amikor észleli, hogy a tétellel a szájában egyik kóstolótársunk a köpőedény felé „ólálkodik”.

Szepsy 6 puttonyos aszú 2006
2006 nyara és ősze is száraz volt, így a szőlő kevésbé botrytiszesedett. Az aszú jellegét tehát nem a botrytiszes szemek, hanem a túlérett szőlő adja. Tömény méz és frissítő citrusok. Az érettség mellett nem nehezül el, fiatalosan, frissen és jókedvűen ficánkol.     

Szepsy 6 puttonyos aszú 2005
Eleven savak, komplexitás, harmónia. Illatban és ízben birsalmasajt, aszalt gyümölcsök, rumos-mazsola. Cizellált mestermunka.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Tokaj Prestige Csillagos Bortúra korábbi részei a Borgőzben:
 

Szólj hozzá!

Címkék: és tokaj furmint étel szepsy bor club tokaj hegyalja bortúra négy istván prestige csillagos reserve párosítás keréken

2011.07.07.
14:06

Írta: Borgőz

Bonjour Vinexpo! – Bordeaux-ban jártam

 

Életem „leglasztminitebb” utazása - amikor is három órával indulás előtt tudtam meg, hogy csomagolhatok - ezúttal a bordeaux-i Vinexpo-ra vezetett. Persze az utolsó másfél percben bőröndpakolás, virágöntözés és vasalás közben elolvastam én az előzetes számadatokat, hogy 90 000 négyzetméter, három csarnok plusz Kongresszusi Palota, kertek, éttermek, a Club du Lac területe, na meg maga a tó, rajta a pink szőnyeggel borított pontonhíddal, és még konferencia- és kóstoltató termek is, emellett 2400 kiállító, na meg a borkínálat, amit, ha csak kiállítónként 5 tétellel számolok, máris 12.000-nél járunk…
 

 
 
 
 
Felfogni azonban igazából mindezt csak akkor lehet – de első nap még akkor sem - amikor az ember lánya ott kerekíti a szemet a gigantikus borkiállítás közepén, a Feszty körkép méretű térkép előtt, egy 305 számozott oldalt tartalmazó súlyos kiállítás-katalógusba kapaszkodva, körülötte meg olaszok, rengeteg ázsiai, spanyolok, franciák, brazilok, portugálok, és még sokáigsorolhatnámok jönnek-mennek, szám szerint az öt nap alatt összesen közel negyvennyolcezren. A magyar lány ilyenkor némi szentimentális honvágytól vezérelve máris a magyar standhoz indul. Nem írom, hogy szalad, mert az a Vinexpo méreteit tekintve kemény edzés lenne. Főleg magas sarkú cipőben, amit, bevallom, az egy hét alatt, a csarnokokat és a külső helyszíneket járva nem egyszer szerettem volna túrabakancsra cserélni. Mégsem magánál a Vinexpo-nál kezdeném a beszámolót, hanem a bordeaux-i megérkezésnél. Merthogy ez a város tud valamit. Van ugyanis egy folyójuk. Ez persze önmagában véve csak egy földrajzi adottság. A bordeaux-iaknak viszont jelentős érzelmi kötődésük is van hozzá. Szóval túl azon, hogy Bordeaux a nagy borok jelképe a világban, még annak ellenére is, hogy Gironde megye évi 850 millió palackos termésének mindössze csak 5%-a tartozik az elit kategóriába (de annak az 5%-nak akkora a kisugárzása, hogy sokan igyekeznek Bordeaux stílusához igazodni), a városba érkezve bor nélkül is elfog egyfajta „becsiccsentős” kis hangulat.
 
 
Mert minden él, mozog, vibrál. A franciák okosak. Itt van az egy hetes Vinexpo, tettek hát mellé még egy-két programot, vagy eleve azokhoz igazították a Vinexpo-t, mindegy is, a lényeg, hogy jól összehangolták, így a borkiállítás nyitása előtti, és az aznapi este is a Fête le fleuve, azaz a folyó ünneplésének jegyében telt. Vitorlások és állóhajók a folyón, tűzijátékok, jazz, pop és komolyzenei koncertek a parton, egyszóval nem hagyatkoztak pusztán a Vinexpo-ra, ha már negyvennyolcezer látogató itt császkál a városban, vagy a körül. Pár napra rá, június 21-én pedig a Fête de la Musique, vagyis a Zene Ünnepe színesítette a programokat, egyébként nem csak Bordeaux-ban, de Franciaország szerte mindenütt. Egyszóval Bordeaux már megérkezéskor kapott egy csillagos ötöst.
 
 
A borszerelem azonban nagy úr, így az idő nagy részét a Vinexpo-n töltöttem. Már a reggeli odautazás nagyon jó volt, hiszen a Vinexpo szervezői még arra is gondoltak, hogy nem mindenki Bordeaux-ban száll meg (mint ahogy mi sem), így a 70 (!) kilométerrel arrébb, az Atlanti-óceán partján fekvő kis városkából, Arcachon-ból is indítottak ingyenes külön Vinexpo buszjáratot, az onnan ingázó látogatók számára. Már a buszon lehetett tehát ismerkedni, borról beszélgetni, üzletet kötni, névjegykártyákat cserélni, meghívni egymást a standokra. Ami kis hazánkat illeti: a 160 négyzetméteres magyar közösségi stand a 3-as csarnok bejáratánál állt. A kiállító pincészetek: BB Balatonboglári Borgazdasági ZRt., Bock Pince, Chapel Hill, Egri Korona Borház, Gróf Buttler, Heumann Borászat, Royal Tokaji, Soproni Borvidék, Szeremley Birtok, Tokaj Classic, Törley, és a borokat, valamint pálinkákat bemutató Alanex Kft. Hozzátartozott még a standhoz a Hongrie Zone de Dégustation, vagy ha jobban tetszik, Hungary Tasting Zone is, ahol valamennyi jelen lévő pincészet egy-egy tételét kóstolhatták az érdeklődők. Akik – sajnos – mérsékelt számban környékezték a magyar standot, de pozitívumként könyvelhető el, hogy az a kevés érdeklődő viszont fontos partner lehet a továbbiakban, hiszen a Vinexpo-t elsősorban nem a „hétköznapi” borkedvelők, hanem a nagykereskedők, üzletemberek, importőrök, valamint a szállodák, éttermek, hiper- és szupermarketek beszerzői látogatják. Akadtak érdeklődők, akik „célirányosan” érkeztek, azaz a nemzetközi kiállításokon rendszeresen és megbízhatóan megjelenő pincészetek (pl. Bock, Szeremley) nevét már jól ismerték.
 
A pincészetek képviselői annak ellenére - vagy éppen amiatt - elszántan dolgoztak, hogy kis hazánk sajnos nem készült semmiféle tematikus kóstolóval, mesterkurzussal, bemutatkozó programmal, de még az EU elnökségük utolsó pár napját sem használtuk a magyar bor népszerűsítésére itt, Bordeaux-ban. A közösségi standon túl, az 1-es csarnokban bérelt saját helyet a Tokaj Reneszánsz egyesület, ahol a Dereszla Pincészet, és a Patrícius Borház boraival lehetett ismerkedni, de ebben a hangárban találkoztam például Balla Géza borászatával, a Wine Princess-szel is. Ez a csarnok egyébként kiemelt, központi hely a Vinexpo területén, hiszen ebben a végeláthatatlanul hosszú „csőben” fut össze szinte mindenki, illetve az innen nyíló ajtókon át közelíthető meg valamennyi étterem, a csarnok másik oldalán lévő kijáratokon keresztül pedig a Club du Lac területe, ahol az igazán impozáns kiállítók kaptak helyet.
 

Persze a külföldi standokat is környékeztem. Louis Roederer Champagne, Baron Philippe de Rothschild, Delas, Concha y Toro, Louis Latour, Georges Duboeuf… nem folytatom. 2.400 kiállító, az egészen nagy nevektől kezdve, a feltörekvő dinamikus cégeken át a kis kézműves családi pincészetekig. A legnagyobb aktivitást persze a franciák, az olaszok, és a spanyolok mutatták, már ami a kiállítókat illeti, mert az érdeklődők között a nagy számban megjelent ázsiaiak tűntek ki leginkább a tömegből. Közösségi standokkal ott volt még Németország, Ausztria, Chile, Portugália, Görögország, Brazília, Románia, Bulgária is. Emellett párlatokat, pezsgőket, konyakokat, vodkákat és egyéb szeszesitalokat is kóstolgathattunk, hiszen a Vinexpo nem csak a borról szól.
 
 
Érdekes volt például a Ceylon Arrack, egy, a kókuszpálma virágából (tehát nem a kókuszdióból) készülő párlat. Egy korty igazi trópusi napsütés, és nem kell semmiféle Bounty-csokis mű ízre gondolni (ahogy már említettem, nincs köze a kókuszdióhoz). Tiszta, finom aromájú, bársonyos párlat, valóban „fényességes”, ahogy Srí Lanka nevében is benne van. A készítése körül is sok a misztikum, leginkább a kókuszpálma virágainak szüretelése érdekes. A férfiak felmásznak a magas kókuszpálmára (Indiában egyébként már szinte senki sem képes erre, egyedül a Srí lankai férfiak között akadnak ilyen képességgel megáldottak), majd leszedik a virágokat, és a fák között kifeszített köteleken másznak át a következő fára, elkerülendő a lemászással és az újabb felmászással járó idő- és energiaveszteséget.
 
 
Engem leginkább azonban a francia borok és borvidékek megismerése vonzott, mert ez nagyon régi vágyam volt. Nos, hogy mennyire vagyok jelenleg a teljes, átfogó ismerettől? Hát, mint a túl sok bort iddogáló, majd utána kábulatából magához térő Makó vitéz Jeruzsálemtől… Persze mindenhová igyekeztem eljutni, kezdve a fő pontokon: ellátogattam a rózsaszínben pompázó hatalmas területű Provence-i standhoz, és megismerhettem a nagyon kedves és jó fej Loire-iakat is. Aztán rengeteg bordeaux-it lögyböltem a pohárban, figyelve, hogy mit tudnak a különböző termőterületek és évjáratok, a Decanter standot meg nem átallottam a maga 98 borával végignyalni, hogy végigkalandozhassak Franciaországon, meg még a világ pár távolabbi bortermő vidékére is eljuthassak. Minden egyes tételnél megjelölték az adott bor Vinexpo-s lelőhelyét, azaz a csarnok és a stand számát, így egy-egy tetszetős tétel után máris lehetett szaladni az illetékes kiállítóhoz. Nálam a cél most leginkább az volt, hogy kicsit rálássak a kínálatra, és feljegyezzem, hogy a kóstolt borok alapján mely standokhoz érdemes ellátogatni egy-egy hosszabb kóstolóra… Úgy értem, majd 2013-ban. Akkor lesz ugyanis legközelebb Bordeaux-ban Vinexpo.

 

Mert az 5 nap csak induláskor tűnt soknak, ott gyorsan elrepült. Aztán ahogy itthon enyhe mazochizmussal még mindig nézegetem a kiállítás-katalógust, és tájékozódom a pincészetek után az interneten, csak csapkodom a homlokomat. De azzal vigasztalom magam, hogy lehetetlen lett volna mindent… A katalógusban a chateau-k felsorolásának vége felé például nyugodtan ki lehet tenni a fekvő nyolcast. Végeláthatatlan… Egy idő után már nem is lapoztam tovább. A következő jelentős kiállítás pedig jövő év májusában lesz, a Vinexpo Asia-Pacific, Hong Kong-ban. Merci, Bordeaux! Au revoir!
Fotók: Nagy Zita - Borgőz
 
 

 

 
 
Néhány kedvesen szép borocska még ide a legvégére:
 
Château de la Mallevielle, Bergerac Blanc Sec 2010
90% Sauvignon, 10% Sémillon. Egy ládával hoztam volna haza szívem szerint. Halakhoz… Meg rákokhoz… Meg kagylóhoz és csigához. Meg csak úgy, meginni, hétköznapokon, nyáron frissítőként. Fantasztikusan tiszta illatok. Nem tobzódik (ez a legnagyobb szépsége!), ízben finoman ásványos, elegáns savakkal, elbújtatva egy kis halvány édeske, vanília formájában, mellette meg halkan pereg a só. Hej, ha most a poharamban lehetne!  
 
Château Larose Trintaudon, Haut-Médoc Cru Bourgeois, Bordeaux 2008
Fűszer, kávé, csokoládé, rózsaolaj. Ízben kis maradékcukorka, mellette nagyon szép savak és végtelenül finom tanninok. Halkan duruzsol az alkohol.
 
Château Cantenac, Saint-Emillion Grand Cru, Bordeaux 2008
Biztos, hogy volt a Vinexpo-n nála szebb és jobb. De ha befért volna az autóba a bőröndök, meg a bordeaux-i gyűjtemény mellé, ebből is jöhetett volna velem egy karton. Kirobbanó gyümölcsösség, mellette egy kis férfias dohány. Szép, érett, meleg illatok-ízek. A savak finomak, a tannin húz, de csak pont addig, amíg még nem fáj. Utóízben pár szemcse só.
 
Thomas Guestier, Reserve Privée, Médoc, Bordeaux 2008
Gyümölcs és pirított aromák, kevés gumival. A tannin szikárabb, de még messze van attól a határtól, ahol már nem elegáns.   
 
Bodegas Arzuaga Navarro, Crianza, Ribera del Duero 2008
Viva España! Sancho Panza-ra esküszöm, tökéletes! Illatban gyümölcs, és pici parfüm, hogy izgalmas legyen. Mellette szórja az édesfűszereket, a dohány meg szépen elpöfékel a háttérben. Ízben nagyon diszkrét csiszolt fa, pörkölt aromák, szép test és tartás.
 
Aaldering, Shiraz, Stellenbosch 2007
Dél-Afrika finomsága. Istállóban járunk. Animális, szénás illatok. Szájban olvad a feketecseresznye lekvár, mellette a szerecsendió és a dohány fűszerezi a pörkölt kakaóbab ízeit. Finoman adagolt, érett tannin és szépen lekerekedett savak.  
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: francia bordeaux borok vinexpo

süti beállítások módosítása